A döntés, ami mindent megváltoztat
A napokban láttam az egyik ismert magyar tartalomgyártó Facebook-oldalán egy posztot, ami ennek a cikknek a megírására ihletett. Kirakott egy képet, amin egy kék és egy piros ajtó volt, és feltett egy kérdést az olvasóinak:
Ha a kék ajtón mész be, visszamehetsz a múltba, és minden elkövetett hibádat kijavíthatod.
Ha pedig a piros ajtón, akkor kapsz azonnal 200 millió forint készpénzt.Te melyiket választanád?
Első gondolatom az volt, hogy a kéket választanám. Bár az összes hibámat nem akarnám kijavítani, van egy, amit bánok, és alapvetően meghatározta az életem alakulását. Most igyekszem ezt valahogy korrigálni.
Érettségi után felvételiztem a képzőművészeti főiskolára, mert grafikus szerettem volna lenni, de nem vettek fel. Egy évre rá már meg sem próbáltam újra, helyette az ELTE angoltanári szakára mentem. Felvettek, elvégeztem, és ugyan tantani sose tantottam, teljesen más irányba ment el a karrierem.
A kreatív munka iránti vágyam azonban kb. 15–20 év után újra felszínre tört, és mára eljutottam oda, hogy mertem meglépni a pályamódosítást, és olyasmivel foglalkozom, amit élvezek, ami alkotó tevékenység. De mostanában sokszor felmerül bennem a kérdés: mi lett volna, ha…?
Ha ezt az eseményt megváltoztathatnám, addig próbálkoztam volna, amíg felvesznek, és valószínűleg teljesen más lenne az életem szakmai szempontból.
A poszt alatti kommentek között azonban sokan írták, hogy nem a múltat kéne megváltoztatni, mert az elkövetett hibákból tanul az ember, és azok formálták olyanná, amilyen ma. Ehelyett inkább a jövőre kell koncentrálni, ezért többen a pénzt választanák, amit arra használnának, hogy a jövőt formálják.
Ekkor rájöttem, hogy ez mennyire igaz. Ha bele tudnánk nyúlni a múltunkba, az nemcsak azt az egy eseményt változtatná meg, hanem az utána következő történések sorozatát is – és az nem biztos, hogy jól sülne el. Ráadásul a hibák is tanulási lehetőségek (nyilván, ha nem valami végzetes dologról van szó), és valóban minden rosszban van valami jó.
Volt például egy elég rossz munkahelyválasztásom: nagyon utáltam ott dolgozni, ugyanakkor a szakmai fejlődésemet nagyban segítette. Még ha vérrel-verejtékkel is, de sokat tanultam ott. Ki tudja, utána hogyan alakult volna a pályafutásom, ha ez kimarad? Lehet, hogy most is egy multinál telnének a napjaim a „langyos vízben”, és nem a saját vállalkozásomat építeném éppen.
A hibák elkerülhetetlenek, de sokszor értékes tapasztalatot hoznak, ami később akár előnyünkre is válhat.
Miért félünk hibázni?
Mert így szocializálódtunk. Legalábbis az én generációm (X) biztosan, és valószínűleg még az utánam következő milleniálok is. Bízom benne, hogy a Z-sek és a még fiatalabbak már kevésbé – de ez sokban múlik rajtunk, az ő szüleiken. A berögzött mintákat nehéz levetkőzni.
Rászólunk a kisgyerekre, hogy figyeljen, nehogy kiöntse az innivalóját, ne szaladgáljon össze-vissza, mert elesik. Az iskolást folyton ellenőrizzük, hogy megírta-e a leckéjét, bepakolta-e a tankönyveit. Az iskolában pedig, ha hibázik, fekete pontot kap vagy leszidják.
Gyakran a hibázás elkerülésére kondicionáljuk a gyerekeket, kialakítva bennük a képet, hogy az kizárólag valami rossz dolog lehet. Pedig a leghatékonyabban a saját hibájából tanul az ember, amit „a saját bőrén” tapasztal.
Ez a félelem továbbmegy a munkába is. Szerencsés az az ember, akinek olyan a főnöke és az őt körülvevő vállalati kultúra, ahol a hibák során nem az a fókusz, hogy ki követte el, hanem hogy hogyan lehet legközelebb elkerülni.
Hogyan alakítják a hibák a szakmai utunkat?
Számomra hatalmas személyiségfejlődési kihívás volt, hogy hogyan élem meg, ha hibáztam – főleg, ha ezt valaki a szememre is vetette.
Általában meg voltak velem elégedve a főnökeim és a kollégáim, de nyilván én is követtem el hibákat. Sok időbe telt, míg megtanultam a kritikát és a hibákat nem kudarcként, hanem tanulási lehetőségként kezelni.
Egy korábbi cikkemben írtam, hogy a 6 évvel ezelőtti gyenge próbálkozásom a karrierváltásra végül nem sikerült – ma már nem kudarcként élem meg. Egyszerűen nem akkor volt itt az ideje.
A rossz munkahelyválasztásom is bár 2 év tömény munkaundoritiszt okozott, szakmailag mégis hozzátett. Megtanított arra, hogy helyén kezeljem a negatív történéseket, és ne vegyek mindent magamra.
Minden szakmai hiba magában rejti a fejlődés lehetőségét.
Hogyan lehet tanulni a hibákból?
A hibák csak akkor hasznosak, ha tudatosan feldolgozzuk őket és tanulunk belőlük. Ez lehet lelki folyamat is – hogy ne önsajnálatba vagy önostorozásba essünk –, de szakmai értelemben is fontos, hogy kívülről, tárgyilagosan nézzünk rá: mi történt, és mit lehetne legközelebb jobban csinálni?
Projektmenedzseri pályám során több folyamatfejlesztésben vettem részt, de a következő tippek nemcsak nagy projektekben, hanem a saját munkánkban is hasznosak:
- Tudatosítsd a hibát! Sokszor könnyebb a szőnyeg alá söpörni, de legalább magaddal legyél őszinte.
- Kérj visszajelzést! Mindenkinek vannak vakfoltjai. Több szem többet lát.
- Próbáld másképp! Ha valamit mindig ugyanúgy csinálsz, és mindig ugyanaz a rossz eredmény születik, ne várj csodát.
- „Steal with pride”! Nem szégyen másoktól átvenni jól működő megoldásokat.
A hibák, mint a siker építőkövei
Amióta belevágtam a webdesigner munkába, rengeteget tanulok – tanfolyamokon és a saját hibáimból is. Ez most még sok időt vesz el, de szükséges ahhoz, hogy legközelebb gyorsabban, hatékonyabban dolgozzak.
Nem vagyok maximalista, de igényes és alapos igen. Mivel senki sem születik tökéletesnek – és soha nem is válik azzá –, kénytelenek vagyunk a hibáinkból tanulni.
„A kudarc nem az ellenkezője a sikernek, hanem a része annak.” (Arianna Huffington)
Nehéz a múlton való rágódást elengedni, de az agyammal már tudom, hogy nem lenne jó visszamenni a múltba megváltoztatni bármit is. A jövőnk az, amire ráhatásunk van – koncentráljunk arra!
